Tavaly ősszel egy olyan lehetőség kínálkozott, amit nem nagyon reméltem soha, ezért nagyon örültem is neki. István bácsi (infó tanárom) megkért: gondolkozzak el azon, hogy lenne-e kedvem felvezetni skót juhászokat kutyakiállításokon. Persze nem sokat kellett rajta gondolkoznom :-). Miután megbeszéltük, hogy belevágok a dologba, hamar felgyorsultak az események. Sok embert ismertem meg, akik nagyon segítőkészek és rendesek voltak. A téli hónapokban sokat jártam ringdresszúra gyakorlásra, hogy az idény kezdetekor minél felkészültebb legyek.

Első versenyünk, ahol élesben ment a dolog, a 2015. februári fehova kiállítás volt. Nagyon jól éreztem magam és sok mindent tanultam, láttam. A fehova után a szlovákiai Losoncra mentünk, klubkiállításra. Felejthetetlen élmény volt, nagyon kedves emberek vettek körül. Itt már sokkal ügyibb voltam, mint a fehován (szerintem), közben a kutyákkal is jól összeszoktam, megszerettem őket és ők is engem.

Kissie és Michel Mocqué (Fr) bíró

Kissie szépen áll.

Miután Szlovákiából visszajöttünk, már tervbe volt véve, hogy Miskolcon is fel fogok vezetni. Örültem, hogy nem állunk le.

A hideg ellenére nagyon jól sikerült a miskolci hétvége, szerintem eddigi legjobb felvezetésem volt. A szállás is szupi volt, nagyon jó volt az egész... Harley nagyon együttműködő most már velem, ezért sikerült is szombaton megszereznünk a fajtagyőztes címet és vasárnap is a legszebb ellentétes nemű kutya lett. Nagyon büszkék voltunk rá... és még én is kaptam "simogatást"a főnöktől :-).

Harley a legszebb... Kit.1., CAC, BOB

És szépen is futunk együtt.

A győzelem pillanata :-)

Minden esetre bármi is lesz, én kitartok. Tényleg azt csinálom, amit akarok és amit szeretek, ezért előre felkészítek mindenkit, hogy nem adom fel és addig hajtok, amíg profi felvezető nem leszek.